Kellemetlen hétvégi kalandok a csőgörénnyel

A hétvégén végre volt egy koncertünk. Nagyon hosszú kihagyás után tudtuk végre összehozni, egyrészt magunk miatt is, másrészt meg persze a jelenlegi helyzet miatt is. Mondanom sem kell, mennyire vártuk már… Nagyjából indulás előtt egy félórával kiabál ki a párom a WC-ről, hogy nem megy le. Na mondom, ez sosem jelent jót. Megnéztem… hát eldugult a WC. Nyilván ezt így nem lehet itt hagyni, úgyhogy ő végül nem jött velünk a koncertre, hanem elhárította ezt a kis zűrt, míg nem voltam otthon.

Talált a neten egy olyan oldalt, ahol 0-24 órában foglalkoznak mindenféle víz-, gáz- és fűtésszereléssel majdhogynem egész Pest megyében és Budapesten, így az, hogy nálunk kellett egy kis duguláselhárítás dunakeszi területén maximálisan beletartozott a tevékenységi körükbe. Ráadásul nem is nehéz őket megjegyezni, hiszen az interneten is lehet őket megtalálni, hogy vizgazfutesszerelo24.hu, amiben igazából minden benne van: hogy mivel foglalkoznak és az is, hogy bármikor elérhetők. Ez azért mondjuk tök jó abból a szempontból, hogy a WC se kérdezi meg éjjel 2-kor, hogy mikor duguljon el, egyszerűen csak megteszi.

Szóval kihívta őket egy kis szombat délutáni duguláselhárításra a párom és egy órán belül meg is érkezett a felmentősereg, felszerelkezve minden veszedelmes, de annál inkább hatékony duguláselhárító eszközzel. Egy néhány perces terepszemlét követően már hozzá is kezdett az úr a teendőhöz, nagyjából egy negyedórát töltött nálunk a párom elmondása szerint és minden olyan volt, mintha mi sem történt volna.

Nagyon szimpatikus volt az úriember a páromnak, úgyhogy bizonyos szempontból még jókor is jött ez a kis káosz, mert épp fürdőszoba felújítás előtt állunk és jó szakembert keresünk a dologhoz, ami ugye egyrészt ritka, mint a fehér holló, másrészt aki jó, az le is van foglalva jó előre. Mint kiderült, ez a cég foglalkozik ilyen tevékenységekkel is, mint mindennemű vízszereléssel, amibe a WC tartály cseréje is beletartozhat. Úgyhogy gyorsan meg is beszélték, hogy majd keressük őket a következő napokban, ha már megálmodtunk mindent és csak időpontot kell egyeztetnünk.

Sajnálom, hogy szegény lemaradt a koncertről, mert ki tudja mikor lesz legközelebb, de annak nagyon örülök, hogy sikerült belefutni egy ilyen cégbe, mert tényleg hatalmas kincs a megbízható szakember.

duguláselhárítás dunakeszi