Régebben elég sokszor jártam rendezvényekre, főként bálokba meg esküvőkre apukámmal, aki zongoratanár és van egy együttese. Én dobolni tanultam és mikor kicsit már idősebb voltam, olyan tíz éves körüli, eljutottam egy olyan szintre a zenélésben, hogy tudtam csatlakozni hozzájuk, egy igazi zenekarhoz. Nagyon élveztem ezeket az alkalmakat. Meg is vagyok örökítve nagyon sok esküvői videókban, ahogy még kisgyermekként ülök a dobok mögött és a dobverők csak úgy szikráznak a kezemben. Hát igen, volt kitől örökölnöm a zenei vonalat, apukámtól.
Ő egyébként megtanított engem zongorázni is, úgyhogy néha, van is róla videó, amikor egy egy szám erejéig az esküvőkön odaülök a szintetizátor mögé és én is játszok rajta. Mindkét hangszer nagyon a szívemhez nőtt. Tehát ezt a zenei vonalat már nagyon korán elkezdtem követni.
Az évek során számos iskolai rendezvényen is felléptem. Ilyenkor többen összeálltunk és egy adott műsor erejéig próbálgattunk és összehoztunk egy vállalható, sőt, minek is szerénykedjek, gyakran igen profi előadást.
Zeneiskolába is jártam, ahol néhányan összeismerkedtünk és megbeszéltük, hogy jó lenne néha zenélgetni. Ekkor még nem gondoltuk, hogy ebből még egy komolyabb formáció is kialakulhat. Nem voltak nagy terveink, de én egyre inkább éreztem a késztetést magamban, hogy szeretnék alapítani egy saját zenekart is.
Egy saját zenekar alapítása nem egy túl könnyű dolog. Talán nem is az a legnehezebb feladat, hogy találj megfelelő, kiváló zenészeket. Ha az ember olyan körökben mozog meg adott esetben legalább annyit tud, hogy hol van a zeneiskola, akkor ez nem jelent neki kihívást, mert biztosan talál olyat, aki el is vállalja. Más kérdés azonban, hogy jól is játszik-e. évezi-e amit csinál és, hogy ehhez társul-e még tehetség is meg elegendő tudás. Persze a tudás az fejleszthető, csak gyakorlás meg elszántság kérdése. Amitől tartanunk kell az az, hogy tegyük fel például nem egyezik a zenekar tagjainak az ízlése, mások az elképzeléseik a számokról, feldolgozásokról, nem egy és ugyanazon stílust szeretnének követni. Ilyenkor vagy kompromisszumképes a dolog, vagy pedig egyszerűen nem fog működni. Ha viták vannak az alapoknál, akkor annak a zenekarnak nincs jövője, ha csak nem beletörődik az egyik fél és annak ellenére is elvállalja, hogy nem igazán tetszik neki. Bár ha nem élvezed azt, amit csinálsz, akkor az se baj, ha nem csinálod. De lehet, hogy valakinek így is megéri.
Én szerencsére elég hamar összekovácsoltam egy csapatot és el is kezdtünk próbálgatni. Persze voltak 1- 2- en, akik időközben elmentek, nem akartak komolyabban foglalkozni a dologgal, de néha kell is a változás és még nagyon az elején voltunk, ilyenkor természetes, ha valaki meggondolja magát. Ez előfordul a későbbiek során is, néha szembesülnünk kell nekünk is a ténnyel, hogy a kedvenc zenekarunknak új gitárosa lett, vagy valaki szólókarrierbe kezdett. Az ilyenek elég gyakran megesnek ebben a szakmában.
Mi eleinte feldolgozásokat játszottunk és az esküvői videók miatt a többiek úgymond leleplezték a múltamat, miszerint én mulatósat is játszottam, így lett egy ilyen számból való feldolgozásunk is.
Aztán ahogy fejlődtünk, egyre rutinosabbak lettünk, eljött az ideje, hogy saját számokkal is előálljunk. Régebben írtam dalokat és az egyik barátom pedig most segített a dallam és a szöveg szerzésében is. A dobot, tehát ütemet, meg a zongorát én játszottam fel, majd tanítottam meg a többieknek. Azóta megtanultam gitározni is, szóval most már én vagyok a zenekar úgymond frontembere, tehát alapítója és énekese is. Csak néha ülök be a dobok mögé, például a már említett mulatósunk mi stílusunkba átkonvertált feldolgozásánál. Csak, hogy a hagyományokhoz hűek legyünk.
Az első fellépésünk nagyon jól sikerült és utána már nem is izgultam ezen alkalmak előtt. Már elég sok tapasztalatom volt a szakmában. A következő koncert, ami előtt kicsit idegeskedtem az az első olyan koncertünk volt, ahol saját számokat játszottunk. De a közönség szerencsére jól fogadta és nagyon jó visszajelzéseket is kaptunk, bíztató ezt hallani és nagyon hálás vagyok a zenekarnak érte, hogy ezt összehozhattuk. Meg természetesen apukámnak is, aki segített elindítani ezen az úton, amiről sosem szeretnék majd letérni.